Sonkás mustáros batyu

2015. november 23. - Citrom Disznó

 00_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Ezeket a batyukat még nyáron készítettem - mert voltam annyira elvetemült, hogy még a 40 fokban is bekapcsoltam a sütőt -, de még most is emlékszem, hogy mennyire ízes volt a sonkás töltelék, milyen puha volt a tészta, ropogós a sajt. És arra, hogy milyen hamar elfogyott. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen ami sonkás is és sajtos is, az rossz nem lehet.

01_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Hozzávalók:

A tésztához:

25 g liszt (BL80)
125 ml víz

370 g liszt (BL80)
1 zacskó instant élesztő
5 g só
1 tojás
125 ml tej
30 g vaj

A töltelékhez:

50 g szalonna
3 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
200 g füstölt sonka
2 evőkanál melasz
1 evőkanál dijoni mustár
150 g alma cider
1-2 teáskanál balzsamecet
bazsalikom
kakukkfű

bors

9 teáskanál dijoni mustár

A szóráshoz:

150 g Maasdamer sajt

Elkészítése:

A 25 g lisztet elkeverem a 125 ml tejjel, addig melegítem, amíg be nem sűrűsödik. Átkanalazom egy tálba, és hagyom teljesen kihűlni, majd a hűtőbe teszem felhasználásig. Érdemes úgy letakarni, hogy a folpack érintkezzen a masszával, így az ne bőrösödik meg. Ezt a pár perces műveletet akár előző nap is el lehet végezni.

01_1_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Következik a töltelék, amihez először kipirítom a füstölt szalonnát, arra rádobom a kisebb kockákra vágott vöröshagymát. A hagyma is kapjon szép színt!

02_sajtos_sonkas_batyu.jpg

A fokhagyma és a mustár kerül a serpenyőbe, majd néhány pillanat múlva a melasz.

04_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Most jön a kockákra vágott sonka a zöldfűszerek kíséretében.

05_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Sózom, borsozom, és hagyom a sonkadarabokat pirulni. Végül beleöntöm a cidert és a balzsamecetet. 

06_sajtos_sonkas_batyu.jpg

A sonkás tölteléket kihűtöm. 

07_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Egy keverőtálba mérem a lisztet, beleszórom az élesztőt és sót. (A só ne az élesztőre kerüljön!)

08_sajtos_sonkas_batyu.jpg

A tojást kikeverem a tejjel, és a száraz anyagokhoz öntöm.

09_sajtos_sonkas_batyu.jpg

A tálba kerül a már hideg tejes, lisztes elegy is.

10_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Elkezdem a tészta dagasztását.  Amikor a tészta már nagyjából összeállt, hozzáadom a felkockázott vajat.

11_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Ez a tészta viszonylag lágy, nem válik el az edény falától, de egyneműnek kell lennie. Egy deszkát megszórok liszttel, és néhány mozdulattal cipót formázok a tésztából.

12_sajtos_sonkas_batyu.jpg

A duplájára kelesztem.

13_sajtos_sonkas_batyu.jpg

A tésztát fél centi vastagságúra nyújtom, és felvágom 3x3 négyzetre.

14_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Mindegyik tésztadarabra kenek egy teáskanál dijoni mustárt, arra teszek a sonkás töltelékből.

15_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Két oldalon behajtom, majd feltekerem. A sütőpapírral bélelt tepsibe úgy helyezem el, hogy a széle alulra kerüljön.

16_sajtos_sonkas_batyu.jpg

A tetejét lekenem vízzel, majd 20-30 percig pihentetem. A tetejére reszelt sajt kerül végül.

17_sajtos_sonkas_batyu.jpg

170-180 fokon megsütöm.

18_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Nagyon nehéz volt megvárni, hogy kihűljenek.

19_sajtos_sonkas_batyu.jpg

Különlegesen finom ez a sonkatöltelék, nagy sikere volt. :)

20_sajtos_sonkas_batyu.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://citromdiszno.blog.hu/api/trackback/id/tr417725730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.