Lyoni hagyma

2015. május 04. - Citrom Disznó

9_lyoni_hagyma.jpg

Egy-egy marék ropogós hagymakarikával remekül fel lehet dobni a sült hús - krumplipüré kombót, de szendvicsekbe, hamburgerbe is kiváló. Ha sikerül teljesen vízmentesre sütni, és esetleg marad belőle, akkor kihűlés után hermetikusan záródó edényben tárolva hetek múlva is ropogós marad. Egyébként csak a teszt miatt maradt meg olyan sokáig, különben rájártunk volna. A legjobb persze frissen sütve tálalni.

Az alább leírtaknak megfelelően kockára vágott hagymából is el lehet készíteni, amit ugyan meg lehet venni készen is, de több ezer forintba kerül belőle 1 kiló. Hát na. Így már csak egyetlen dolog szólhat az elkészítése ellen, mégpedig a sütés során keletkező hagymás, olajos szagfelhő, bár minket ez sem szokott visszatartani. 

W.

Hozzávalók:

3 fej vörös hagyma
60 g liszt
0,5 l repceolaj

Elkészítése:

A vöröshagymát felkarikázom.

3_lyoni_hagyma.jpg

 Kicsit átmozgatom, hogy szétessenek a karikák.

4_lyoni_hagyma.jpg

 Megszórom liszttel, és lerázom róla a felesleget.

6_lyoni_hagyma.jpg

Közepesen forró, bő olajban kisütöm.

7_lyoni_hagyma.jpg

Egyszerre keveset teszek az olajba, és teljesen vízmentesre sütöm, akkor tökéletes, ha harsogva ropog.

8_lyoni_hagyma.jpg

Ha megsült, egy szita segítségével lecsepegtetem, és papírtörlőre borítom, hogy a felesleges olajat minél jobban elszívja róla.

1_lyoni_hagyma.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

http://citromdiszno.blog.hu/api/trackback/id/tr477424074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.